Dunabogdányi Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

MENÜ

ökumenikus logo

Iskolánk alapítványa
3.530.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap
által kiírt pályázatán.

 

 

Az Ökumenikus Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap pályázati programja a VELUX Alapítványok támogatásával és a DanChurchAid közreműködésével valósul meg.

A PÁLYÁZAT ÖNÁLLÓ HONLAPJA INNEN IS ELÉRHETŐ

 „Tegyünk együtt a helyes internethasználat kialakításáért és az internetfüggőség ellen!”
Megvalósítás ideje 2014. szeptember- december

A pályázat célja: Szeretnénk elérni, hogy a diákok és szüleik felkészültebbek legyenek a biztonságos internethasználat területén, tudatosan használják a modern kor eszközeit, számszerűleg egyre kevesebb zaklatás fordulhasson elő, a gyermekek magabiztosabban léphessenek fel a zaklatások ellen, a pedagógusok megtanulják kezelni ezt a fajta konfliktust.

 Célunk:

  • Csökkenteni az internetet és a számítógépet „túlhasználók” körét.
  • Szeretnénk kialakítani egy „jó gyakorlatot” az un. „cyber bullying” (internetes zaklatás) kezelésére, az internetfüggőség megelőzésére.
  • A felelősséget felébreszteni az érintettekben:
    • A szülőkben kialakítani azt, hogy figyeljenek még jobban oda gyermekükre, internetes szokásaikra stb.
    • A tanároknak bemutatni a szakirodalmat, magát a jelenséget.
    • A gyermekekben kialakítása annak, hogy arra kell törekedni, hogy a zaklatást valóban helytelenítsék.
    • Kialakítani azokat a fórumokat, együttműködési formákat az iskolán belül, ahol ezek a problémák felszínre kerülhetnek.
    • Szeretnénk a környező iskolákban is bemutatni az általunk kialakított gyakorlatot és segítséget nyújtani annak helyi átültetésében.

 A problémamegoldás egyik eszköze a tudás, hogy mit és hogyan tegyünk, illetve egy egészséges, jól működő közösség, amely kiáll a tagjai mellett. Fontos tényező, hogy inspiráló, a személyes fejlődés lehetőségét biztosító tanulási környezetet teremtsünk.

Célcsoportok: diákok (negyediktől nyolcadik osztályig), szülők, tanárok

A projekt ideje alatt diákok, tanárok, szülők és érdeklődők változatos iskolai és iskolán kívüli programokon, belső szervezésű tanfolyamokon illetve előadásokon vehetnek részt, melyek mind a pályázat címébe foglalt célok megvalósítását szolgálják. Önkéntesként számítunk volt diákjainkra, akik számára igazolást állítunk ki, mely beszámítható a középiskola 50 óra kötelező önkéntes munkába.

A pályázatrészletes programjáról, eredményeiről, aktualitásiról a hamarosan induló erre a célra létrehozott honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A programok rövid áttekintése:

Tájékoztató fórum szülőknek, tanároknak érdeklődőknek

 Rövid előadás a pályázati céllal kapcsolatos magyarországi kutatásokról, felmérésekről.

  • Az ORFK munkatársának előadása az internetes bűnözésről és a védekezési lehetőségekről.
  • Stressz kezelési lehetőségek, tanfolyamok bemutatása.
  • Kérdőív az internetezési szokásokról.
  • Tanfolyamok, programok meghirdetése.

 Tájékoztató fórum diákoknak

 (a tematikája megegyezik a szülői fóruméval)

 Osztályfőnöki órák

  • A projekt témáinak beépítése az órák tematikájába.
  • Az elsajátított stressz kezelési technikák gyakorlása.

 Nyitott informatika terem

  • Péntek délutánonként lehetőséget biztosítunk az informatika terem használatára tanári felügyelettel.
  • A foglalkozások alkalmával a diákok megismerik a biztonságos internetezés módjait, megismerik az új eszközt, az interaktív táblát és az új tanulási rendszert az e-learning-et.

 Tanfolyam szülőknek

  • A szülők megismerhetik a biztonságos internetezési lehetőségeket, megismerkedhetnek az új tanulási lehetőségekkel, eszközökkel.
  • A résztvevők megtanulják, hogy hogyan tudnak gyermekeik számítógép használatára odafigyelni.

 Egészségnevelés

 Gyógytornász foglalkozik a diákokkal osztályfőnöki órákon a szülőkkel a tanfolyamok alatt. Megtanulják a helyes testtartást a tanórákon/ülőmunkánál illetve a hosszú számítógépezésekhez; elsajátítanak mozdulatsorokat az „egyenes hát” megőrzéséhez.

 E-learning tanulási rendszer

  • A projekt folyamán elkészül ez az internetes tanulást segítő iskolai rendszer, mely alkalmas a tanórák, otthoni tanulás online kiegészítésére, nyelvi tehetségfejlesztésre, az „online” idő hasznossá tételére.
  • Első körben egy angol és egy informatika kurzus kerül meghirdetésre.

 Tanári tanfolyamok

  • Stressz kezelési tanfolyam az érintett diák célcsoport osztályfőnökei részvételével, melynek folyamán képesek lesznek a pedagógusok az általuk szerzett ismeretek továbbadására.
  • Tanfolyam a pályázati témakörben, illetve az új eszköz és tanulási rendszer megismerése céljából.

 Pszichológusi segítő támogatás

  • Veszélyeztetett vagy már internetfüggő diákok szűrése, aktív részvétel a projekt ideje alatt.

 Délutáni szabadidős programok

  • Lehetőség nyílik a diákok és szülők közös sportolására a tornateremben szaktanár vezényletével.
  • Közös természetjárás tanári vezetéssel.

 Internet Nap

  • A projekt iskolai záró rendezvénye, „csúcspontja”.
  • A diákok elkészítik a vállalt projekt produktumot egy képzőművész-terapeuta irányításával.
  • Kiscsoportos interaktív foglalkozások a Nyitott Kör drámapedagógusaival.
  • Játékos feladatok több helyszínen.
  • Tanár-diák sportversenyek.

 Projektzáró fórum

  • A lezajlott program, az eredmények bemutatása, helyi szervezetek, környező iskolák, érdeklődők számára.

 A projekt ideje alatt munkánkat figyelemmel kíséri a Danubia Televízió, rendszeresen publikálunk a helyi sajtóban, tájékoztató füzetet készítünk az események összefoglalására.

A pályázatnak köszönhetően iskolánkban közel kétmillió forint értékű eszközfejlesztésre kerül sor, melynek keretein belül beszerzésre kerülnek az alábbi eszközök:

  • SMART Board interaktív táblarendszer (tábla, projektor)
  • Projektor+ vetítővászon
  • 2 db laptop
  • számítógépes hangfal és egér
  • szerver (e-learning felület kialakításához)

 

Asztali nézet