Dunabogdányi Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

MENÜ

ig

 

Tisztelt Szülők!

 Beiratkozás a  2019/2020-as tanévre

Az Oktatási Miniszter rendelkezik arról, hogy az adott tanévben mikor lesz az elsősök beiratása. Iskolánkban is az országos időpontban szervezzük. Ennek időpontja várhatóan április közepe-vége.

 

Településünk

Dunabogdány német nemzetiségi település a Dunakanyarban Szentendrétől 16, Visegrádtól 6 kilométerre. A község múltja meghatározza jelenét és vélhetően a jövőjét is. Német nemzetiségi községenk tartjuk magunkat. A 2011. évi népszámláláson a 3017 lakosból 811-en (27%) vallották magukat német nemzetiséghez tartozónak, de a nemzetiségi érzés ennél jóval magasabb arányban van jelen. Ez köszönhető éppen az iskolában folyó német nemzetiségi nevelésnek, mely több száz éve meghatározza iskolánk arculatát.

Mit kínál iskolánk?

  • német nemzetiségi nyelvoktatást:, első évfolyamtól heti 5 órában, melyhez heti 1 óra nemzetiség népismeret is csatlakozik. (A negyedik osztálytól a nemzetiségi nyelv mellett heti két órában angol nyelvet is tanulni kell.)
  • a nemzetiségi hagyományok ápolását, a magyarországi németek történetének, kultúrájának megismerését
  • gyermekközpontú pedagógusok által vezetett osztályokat, ahol mód van az egyéni haladás figyelembevételére, tehetséggondozásra, felzárkóztatásra,
  • sokszínű szabadidős programot, iskolai rendezvényt,
  • alsó tagozaton napköziotthont, felső tagozaton tanulószobát
  • negyedik osztálytól idegen nyelvként az angol oktatását (ha nem tanul valaki németet,akkor heti 3 órában)
  • az informatika tárgyat tanítását szintén negyediktől
  • amennyiben esetleg az osztály létszáma megkívánja a német, angol, magyar, matematika tárgyak esetén csoportbontást
  • felső tagozaton felvételi előkészítőket és szaktanári korrepetálást
  • a tanulási, beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekeknek egyéni fejlesztését gyógypedagógus, logopédus, pszichológus, fejlesztő pedagógus segítségével,
  • kiváló sportolási lehetőségeket,, hiszen az iskola udvarán tallálható egy sportcsarnok, tanuszoda, multifunkciós műanyag burkolatú sportpálya,
  • az úszást órarendbe illesztve tanítjuk, saját tanuszodánkban
  • alsó tagozaton a mindennapos testnevelés keretében egy órában gyógytestnevelés jellegű testnevelés órát
  • gyógyúszási lehetőséget

Művészeti képzést, oktatást az iskola épületében

  • zeneoktatást; fa- rézfúvós, zongora, vonós, és ütős hangszereken,
  • többféle képzőművészeti tevékenységet, szakköröket

 

A következő tanévben az előzetes felmérések alapján úgy gondoljuk, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan két osztály indítása várható.

Hogy önök tájékozódhassanak iskolánk életéről szeretettel várjuk látogatásukat 2019. február-március-április hónapban az Önök  és gyermekeik részére szervezett nyílt napokon.

Kérjük kísérjék figyelemmel honlapunkat, az esetleges módosítások miatt.

Gyerekeknek

 

február 27. szerda 15:15-16:00

Sportfoglalkozás a tornacsarnokban.
Kérjük tornacipőt hozzanak és laza öltözékbe jöjjenek.

Gyerekeknek

 

március 27. szerda
15:15-16:00

Ismerkedés a gyerekekkel, kézműves foglalkozás.
Helyszín: Új épület földszint

Szülőknek
   
Áprlis 3. szerda délelőtt Nyílt órák a leendő tanítónőknél.
(A kis méretű termek miatt csak szülőknek, kizárólag előzetes jelentkezés alapján)
8:55-9:40  
9:50-10:35  
10:45-11:30  

Szülőknek

 

 

Április 3. szerda 18:00-

 

Igazgatói tájékoztató, a tanítónők bemutatkozása

Tájékoztató a hit- és erkölcstan oktatásról az egyházak képviselőinek részvételével.

Beiratkozás

   

A foglalkozásokon való részvétel nem kötelező, de ajánlott, hiszen így a tanítónők megismerik kicsit a gyerekeket és fordítva.

Addig is bármilyen kérdés felmerül érdeklődjenek bátran az iskola elérhetőségein, elsősorban Spáthné Faragó Éva igazgatótól a 30/989-0582-es telefonszámon.


  • Tankötelezettséggel kapcsolatos tájékoztató a magyarorszag.hu honlapon.

Ha addig is kérdéseik vannak, keressenek minket személyesen, az iskola telefonszámán, vagy e-mailban. Szívesen állunk rendelezésükre.

Elérhetőségek

 

A beiratkozáshoz a következő dokumentumokra van szükség:

  • A gyermek lakcímét igazoló igazolvány
  • A gyermek személyigazolványa
  • A gyermek TAJ kártyája
  • Óvoda által kiállított szakvélemény
  • A diákigazolványhoz az okmányirodai fényképezésről kiállított adatlap >>>> tudnivalók itt

Amennyiben van, kérjük feltétlenül hozzák magukkal a

  • Gyermekvédelmi kedvezményről szóló igazolást
  • Nagycsaládosok - családi pótlék igazolást (átutalási bizonylatot, bankszámla kivonatot, melyből megállapítható a gyermekek száma)
  • Nevelési Tanácsadó vagy Képességvizsgáló jegyzőkönyvét

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az iskolában biztosított az étkezés, de az óvodával ellnetétben nem ingyenes, csak a GYVT-vel rendelkezők részére. A három, vagy több gyerekesek 50% kedvezményt kapnak.

A 2018. évi tájékoztatók

Tájékoztató a beiratkozásról FONTOS információkat tartalmaz, kérjük olvassák el!

Iskolánk körzethatára, beiskolázási területe

Szakszolgálati intézmény Szentendrei járás

smile Kitöltendő nyomtatvány minták Kérjük a beiratkozáskor olvashatóan kitöltve hozzák magukkal, de természetesen ott is lesz lehetőség a kitöltésre. Ez inkább csak meggyorsítja a beiratkozás folyamatát. 

Tanulói adatlap a naplóhoz

Étkezési nyilatkozat

Nyilatkozat a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról mind a két szülőnek alá kell írni, abban az esetben is, ha nem élnek együtt!

Nyilatkozat a nemzetiségi oktatás igénybevételéről

Nyilatkozat az életvitelszerű tartózkodási helyről

Nyilatkozat az etika/hit- és erkölcstan oktatásról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet