Dunabogdányi  Általános Iskola 

és Alapfokú Művészeti Iskola

MENÜ

 

 

 

 

Régiókon átívelő szakmai kapcsolatépítés

Nyertes pályázatunknak köszönhetően iskolánk tantestülete októberben a Fejér vármegyében fekvő Pusztavám és Mór településekre látogatott.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata évek óta meghirdeti pályázatát, melynek keretein belül a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) finanszírozásában egyesületeknek és intézményeknek biztosítanak támogatást magyarországi németek lakta települések, és azok intézményei közötti szakmai kapcsolatépítés céljából.

Pusztavámon a német nemzetiségi fenntartásban működő általános iskolát látogattuk meg, ahol egy német órán, valamint egy néptánc órán is részt vehettek a pedagógusok. Az intézmény vezetője részletesen beszámolt az iskolában folyó munkáról, melyet egy szakmai beszélgetés követett.

A szakmai tartalmak mellett a helyi kultúra megismerésére is figyelmet fordítottunk, így Pusztavámon meglátogattuk a helytörténeti gyűjteményt, majd Mór felé vezetett az utunk, ahol a német nemzetiségi tanösvény állomásait jártuk végig.

Végül egy helyi étteremben elfogyasztott bőséges ebéd mellett beszéltük meg a nap tapasztalatait.

A programot a Német Szövetségi Belügyminisztériuma támogatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül 440.000 Ft összegben. Támogatónk volt továbbá a Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Dunabogdány Község Önkormányzatának civil alapja.

Vogel Norbert

főigazgató-helyettes, projektfelelős


 

Új hangszerekkel a helyi fúvószene sikeréért!

Három éve útjára indítottam egy kezdeményezést, amely azt a célt szolgálja, hogy a helyi fúvószenekarok és a zeneiskola hangszerállományát a régi hangszerek javításával, de leginkább újak beszerzésével gyarapítsuk.

Korábban sor került már egy bariton és egy klarinét javítására, egy harmonika, két harsona, három baritonkürt beszerzésére.

Idén októberben pedig két új fuvolát és egy klarinétot állítottunk a cél szolgálatába, amellyel célzottan a zeneiskola tehetséges fiatal zenészeit szeretnénk ösztönözni a zenekarokban való aktív részvételre.

A projektet a 2025. évben egy nyertes pályázatnak köszönhetően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) 424.180 Ft,- összegben támogatta.

A kezdeményezés további támogatói: Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány, Dunabogdányi Németekért Közalapítvány, Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunabogdány.

A projekt további részleteivel és eredményeivel hamarosan jelentkezem.

Vogel Norbert

projektmenedzser

 

 


 

 

FCA-KP-1-2021/4-001004 Magyar falu Program Falusi Civil Alap                      

 

Községi családi nap-közösségépítés a pandémia után

A rendezvény időpontja: 2022. szeptember 10.
Helyszín: Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvara

A községi családi gyermeknap eredeti májusi időpontját szeptember első hétvégéjére módosítottuk, bízva abban, hogy a nyáriszünet után, a családok szívesen vesznek majd részt egy ilyen típusú rendezvényen. Az élet minket igazolt, hihetetlen létszámú érdeklődőt láthattunk vendégül és levonva a tanulságot, hagyományteremtő jelleggel megtartjuk ezt az időpontot a jövőre nézve is. A családi nap több elemből állt össze; célja, hogy családok számára olyan programokat kínáljunk, ahol mindenki megtalálja a neki való szórakozási lehetőséget és a helyi közösségnek lehetősége legyen a pandémiás időszakok után kikapcsolódni. Rendezvényünk fontos eleme volt a közösségteremtés.

Az egyik alappillér az osztályok főzőversenye volt, ahova saját elképzelés szerinti ételekkel lehetett nevezni. Azok a csoportok, akik nem főztek, sütemények készítését vállalták. A szórakozásról több fizetett csoport gondoskodott. Első programként artista- és bűvészbemutatón vehettünk rész. A zenei alaphangulatot a nap folyamán egy DJ szolgáltatta, melyet koncertekkel gazdagítottunk. Fellépett a zeneiskola tanári együttese, egy helyi formáció, ebéd előtt pedig a Dunabogdányi Svábzenekar adott hagyományőrző koncertet. A gyerekeknek is változatos programokkal készültünk: béreltünk felfújható gumivárat és célbadobót, pedagógusaink sokszínű kézműves foglalkozásokkal készültek. Az elnyert pályázati összegből arcfestő mestereket bíztunk meg, lufihajtogató bohóc készített változatos alkotásokat, illetve a nap folyamán egy bűvész és artista csapat tanított mutatványokat az érdeklődőknek.

A helyszín berendezését az önkormányzat támogatta, de pályázati pénzből vásároltunk sörpad szetteket is az alapítvány számára. A nap egyik legfontosabb eseménye most is a tombolahúzás volt, melyhez értékes nyereményekkel járultak hozzá helyi és környékbeli vállalkozások. A szórakoztató programokat sportversenyekkel is kiegészítettük, melyeknek eszközeit és nyereményeit (serlegek) szintén a pályázati összegből vásároltunk meg.


A családi nap megvalósította eredeti elképzeléseinket. Az iskolai közösségnek és a község többi érdeklődőjének biztosítani tudtuk az önfeledt szórakozást, megvalósult a közösségteremtés, és mindezek úgy, hogy valódi kulturális és hasznos szabadidős programokat szerveztünk. Az alapítvány által támogatott intézmény jóhírének erősítéséhez is hozzájárult a rendezvény, mert a színvonalas programok szervezői és néhány, - mint például a kézműves foglalkozások, zeneiskolai koncert- megvalósítói is az iskola pedagógusai voltak.
A rendezvényt szeretnénk ezentúl minden évben megrendezni, mert egy község életében nagyon fontos szerepet játszanak a gyerekek, rajtuk keresztül tudunk hatni a jövőnkre. Iskolai szempontból is nagyon fontos a korosztály megszólítása, iránymutatást adni az idő hasznos eltöltésére, lehetőséget teremteni a családi és közösségi kapcsolatok erősítése.

  • Határtalanul 2024/2025.

    https://dbiskola.hu/hat-kp-1-2024-1-002141/ 

    Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek: 3 nap Észak-Erdélyben és a Partiumban

    Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával


     

  • Magyar Falu Program Falusi Civil Alap
    2022-09-10 10:00:00

    FCA-KP-1-2021/4-001004 Községi családi nap-közösségépítés a pandémia után

    Forrás: https://dbiskola.hu/alapitvanyi-palyazatok/


     

  • Kréta E-napló
    2019-11-04 12:24:09

    A napló használatról az általános tájékoztató itt olvasható!


     

  • BMI pályázat 2018


     

  • ERASMUS+


     

  • Erzsébet táborok


     

  • Online tanulás

    Hasznos oldalak a tanuláshoz, gyakorláshoz
    KICSIKNEK, NAGYOKNAK


     

  • ADÓ 1%

    1% az iskola alapítványának!

    1%

    A Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány
    köszönettel fogadja az adóbevallások során felajánlott 1%-ot

    Adószám: 18216970-1-13

     


     

  • Már a Facebookon is! Csatlakozz!
    2015-10-23 17:27:17

    fac

     

     

     


Asztali nézet